Babakonyha 1. - az első hetek


 Babás anyukáknak, ötlet gyanánt az első hetekre (ahogy mi csináltuk).

  Minden kezdet nehéz, de ez egy izgalmas kihívás is anyukának, mit, hogyan főzzön, vajon mit eszik meg szívesen a csemete. Pár hónapja kezdtük mi is Nórival, megosztanám veletek a még friss tapasztalataimat, ötleteimet.

  Én azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, mert az én kislányom aztán minden megeszik amit elé teszek. Bár a zöldségekkel szemben még nem volt olyan nagy a lelkesedése az elején, de kis biztatással azt is mind megette. De van néhány anyuka társam akinek nem ilyen egyszerű a dolga, a kis lurkó nem akar mindent megenni sőt, van amelyik csak egy-két dolgot eszik meg.

Konzervet én nagyon ritkán adtam, leginkább csak ha elutaztunk vidékre. Szerintem nem tart sokáig ezeknek a picuroknak az ételkészítés, és megérdemlik a friss, vitamindús fogásokat.

Ha nem eszik meg egy-egy ételt, érdemes arányokon, állagon változtatni, hátha majd úgy. Nálunk is volt sokszor ilyen, a legnagyobb mumus a krumpli volt, de almával még azt is megette. :)
Gondoltam itt összefoglalom néhány "receptemet" ötletemet, amik Nórinál a gyakorlatban is beváltak, hátha valaki hasznát veszi.


Amiket adtam 6 hónapos kortól:


Alma:

Almapüré ami nálunk a legelső volt, 1,5 hétig csak azt kapott, azóta almával bármit megeszik :)
Ezt van, hogy almareszelőn készítettem (elején így jobb volt, mert első pár alkalommal csak levet adtam neki) aztán 2 hét után már inkább be a turmixba és kész is a pép. 
/Szerintem ebben a korba 6-7 hónap mindenképpen fontos a turmixolás vagy szitán való átnyomkodás, mert mint mondtam, Nóri mindent megevett, kivéve ha nem krémesítettem neki, és darabos volt./

Sok-sok almafajta van, érdemes próbálgatni melyik ízlik legjobban a kicsinek. Nóri kedvence a Jonagored lett, ez nagyon lédús és se nem túl savanyú, se nem túl édes. Viszont ezt a fajtát inkább turmixolni érdemes mert reszelőn ez nem lesz egészen pépes, a rostjai nagyobb "szálakban" maradnak.
Az almát akár frissen reszelve vagy főve, keverhetjük sok mindennel pl.krumpli, répa, zöldség, meggy, banán, őszibarack, sárgabarack, nektarin.

Répa-alma / Zöldség-alma / krumpli-alma keverékei
A zöldségfélét puhára főzzük, hűtjük, turmixoljuk és belekeverjük az reszelt almát, vagy azzal együtt turmixolhatjuk is. Ezeknél 1-1 arányban kevertem a hozzávalókat, 1 zöldségféle-1 alma.


Zöldség-burgonya-alma (itt az almát is főzzük):
Apróra vágtam 2 szál új-zöldséget, főzni kezdtem, mikor már majdnem megpuhult, hozzáadtam 3 kisebb új-krumplit apróra és 1 nagy almát nagyobb darabokra vágva. 5 perc után levettem a tűzről, hűtöttem és turmixoltam. 2 ebédnyi adag lett belőle. 



Meggy (a nagy kedvenc):

Saját fagyasztott (bio-nak mondható meggyemből készítem). 
Forrásban lévő vízbe (csak annyi amennyi éppen ellepi a meggyszemeket) dobok kb.két marék meggyet, 5 percig főzöm, majd hűtöm és turmixolom. Ezt a mennyiséget felezni szoktam, és elteszek másnapra is. Egyik felét mondjuk fél érett banánnal, másik felét egy almával turmixolom össze frissen, mert mindkét gyümölcs hamar megbarnul. Illetve még őszibarackkal kevertem a meggyet.

Óvatosan kis mennyiségben próbálkoztam még a szilvával is, héj nélkül megfőzve, ezt almával-banánnal keverve. 

Brokkoli:

Óvatosan adtam, mert felfúj egy kicsit. Gyökérzöldségekkel kevertem.

Sütőtök:

Nagy kedvence volt (ma is az) Nórinak. Tököt kockákra vágva megfőzzük (TIPP: ezt mivel akkor nem volt szezonja, megtisztítva, hámozva, kockázva lefagyasztottam, és mindig a szükséges adagot dobtam a forrásban lévő vízhez.)
Almával, és esetleg még egy kis kis krumplival főztem meg, turmixoltam. Egyszerre kezdhetjük főzni, mert hamar megfő a sütőtök is.

Hasonló a tökhöz az édesburgonya, azt is ugyanígy készítem.

Cukkini, tök:
Meghámozzuk, kimagozzuk, lereszeljük és gyökérzöldségekkel, krumplival ízlés szerint lehet főzni.


Mikor adjuk?

Mi tízóraira kezdtük a szilárd ételek bevezetését, két hét után már ebédre is szilárdat kapott, s mivel Nóri hamar megszerette a kanalas finomságokat, a folyékonyra pedig ráunt, mi kb. nyolc hét múlva már uzsonnára is gyümölcspüréket (és tejpépet) ettünk. Ebéd dúsítására már tettem ilyenkor rizst is a főzelékekhez.
Négy hét után jöttek ezekhez a húsok előbb csirkemell, pulykamell majd két hét múlva adtam disznóhúst is főzve.

Érdemes betartani az első hónapokban, hogy minden nap csak egy újat adunk nekik, hogy ha valami gond (kiütés,hasfájás) lenne, kiszűrhessük mi okozta.


Nem vagyok nagy szakértő, de azért remélem hasznos lesz ez a bejegyzésem néhányotoknak.
Jó étvágyat minden picurkának! :)

Megjegyzések