Sütőtök krémleves chilivel



  A hideg idő közeledtével egyre gyakrabban készítek krémleveseket, én szeretem csak úgy bögréből is kortyolgatni a forró vitamindús folyadékot. Ez is egy újabb őszi leves, Limara receptje alapján kisebb-nagyobb változtatásokkal. Igazából keresgéltem a sütőtök leves receptek között, és azért ezt választottam, mert a zöldségek sütése miatt kap egy kis füstös ízt is a leves, amit szeretek, a fűszerek pedig nagyon jól illenek a sütőtökhöz.
  Aki szereti a sütőtököt, ezt se hagyja ki! :)

Hozzávalók:

kb. 50 dkg sütőtök
1 szál sárgarépa
1 szál zöldség
1 fej vöröshagyma
fűszerek: kakukkfű, rozmaring 1-1 ág (zsályát kihagytam)
só, bors
olívaolaj
ízlés szerint piros chili (nálam fél kk pehely)
pár csepp citromlé
kb. 1 l zöldségalaplé

  A zöldségeket felkockázzuk, karikázzuk és egy tepsibe tesszük, megszórjuk a fűszerekkel, meglocsoljuk kevés olajjal, majd kb.40perc alatt 220°C-on pirulósra sütjük őket. Ezután edényben egy evőkanálnyi olajat hevítünk, és beletesszük a chilit, majd rákanalazzuk a zöldségeket (a tököt ekkor szabadítottam meg a héjától, mert így a legkönnyebb) és felöntjük annyi zöldséglevessel, amennyi éppen ellepi, majd sózzuk, borsozzuk. Ha puhára főttek a zöldségek, összeturmixoljuk, egy apró lyukú szűrőn átpasszírozzuk és végül hozzáadunk annyi citromlevet amennyit az íze kíván.
  Pirított baconnel, vagy kenyérkockákkal tálaljuk. Jó étvágyat! :)

Megjegyzések

  1. Összefutott a nyál a számban. A spájzomban ott várakozik a sütőtök, és képzeld, minden vágya, hogy krémleves legyen chilivel. ;DDD

    VálaszTörlés
  2. Isteni finom lehet, már a színe is szemet gyönyörködtető:)Én most éppen édességet készítettem, de ezt is el fogom készíteni.

    VálaszTörlés
  3. Petra: Köszönöm! De jó neki! :D

    Trollanyu: Nagyon finom is, úgyhogy érdemes vele próbálkozni! :))

    VálaszTörlés
  4. Nézz be hozzám légyszíves, szeretnék neked átadni egy díjat! :)

    VálaszTörlés
  5. Ez gyönyörű, igazi arany őszt idéző finom kis leves! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése